ég két napig lehet jelentkezni a Koccintás 2011 borvidéki települések közti versenyre. A hagyományteremtő céllal útnak indult, civil kezdeményezésű megmérettetésen nem egy borászat vagy egy bor kerül a figyelem középpontjába, hanem a bortermelő települések – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája.
A számos érdeklődő mellett Csókakő, Monor, Somlószőlős, Hajós, Kisjakabfalva, Izsák, Noszvaj, Kiskőrös, Kisharsány, Etyek és Sopron már biztosan esélyesek arra, hogy a legtöbb borász és borkedvelő koccintásával elnyerjék a címet.
A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja a versenyt, mert a rendezvény beleillik a tárca helyi gazdaság szereplőit erősítő törekvésébe. A rendezvény szervezői és támogatói bíznak abban, hogy a vidéki élet részeként a magyar borkultúra még fontosabb helyet kap a települések életében.
A legkedveltebb borvidéki település címet azok a falvak, városok nyerhetik el, ahol – a település lélekszámát is figyelembe véve - a legtöbb borász és borkedvelő koccint 2011. szeptember 4-én 16 órakor.
A Koccintás 2011 eseményen a borvidékbe sorolt települések bemutathatják borászaikat, boraikat, valamint a szőlőhöz és a borhoz kötődő értékeiket. A vidám, szüret eleji megmérettetésre bármelyik borvidéki település jelentkezhet, részvételi díj nincs. Az eredményhirdetés szeptember 11-én lesz a Borfesztivál ideje alatt a Budai Várban.
A Koccintás 2011 versenyre még bármelyik borvidéki település díjmentesen jelentkezhet, a versenyt a borvidéki településen bárki szervezheti. A jelentkezéshez csak egy egyszerű jelentkezési lapot kell kitölteni, amely letölthető ide kattintva, igényelhető a koccintas2011@gmail.com e-mail címen, vagy a 06 -1-269-12-76-os fax számon. A beküldési határidő 2011. augusztus 31.
A Dunamellék LEADER Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát teljesítette. A HVS felülvizsgálat kapcsán elkészült végleges HVS dokumentumot és LEADER célterület tervezőt a Döntéshozó Testület (Elnökség) május 19-i, a HACS tagság (Közgyűlés) a május 23-i éves ülésén elfogadta. Ennek megfelelően a HVS felülvizsgálat lezárult, a végleges Helyi Vidékfejlesztési Stratégia és a LEADER célterület tervező a „HVS felülvizsgálat 2011→HVS felülvizsgálat dokumentumai” menüpont alatt érhetők el május 27-től.
Helyi Fejlesztési Stratégia 2023-27